2010.03.12. 15:05
Aluljáróőrök fognak vigyázni a biztonságra Budapesten
Az új rendszer a fővárosi költségvetés 5 milliárd forintos módosító csomagjának köszönhetően valósul meg – mondta Horváth Csaba.
r e k l nbsp;m
Az MSZP főpolgármester-jelöltje hozzátette: az őrök a Fővárosi Közterület alkalmazásában állnak majd, és arról gondoskodnak, hogy a járókelők biztonságban érezzék magukat az aluljárókban. Horváth Csaba elmondta: a fővárosi közgyűlés szinte minden tagja elfogadta a módosító indítványt. A főpolgármester-jelölt szerint a büdzsében egy új filozófiának, a közösségi városnak is meg kell jelennie, vagyis az életminőség javítására is biztosítani kell forrást. Ebből többek között az egészségügyi eszközök beszerzését teszik lehetővé, a kórházak rekonstrukcióját, az aluljáró-program kibővítését és a közterek megújítását.
atv.hu