Maximálná és a benzin árához igazítaná a Bajnai kormány a parkoló díjakat. Az új szabályozás azért vált szükségessé, mert az Alkotmánybíróság novemberben megsemmisítette az önkormányzati parkolási rendeleteket. A javaslat alapján az első kategóriában – jelenleg -159, míg a legdrágábban 476 forintot kellene fizetni.

A szocialisták szerint ezzel a változtatással a tömegközlekedésre is több pénzt lehetne fordítani. „Az lenne a legoptimálisabb, ha a BKV-jegy árához lenne igazítva a parkolás díja, itt az a feltétel, hogy a jegy legyen sokkal olcsóbb, mint a parkolás, tehát a parkolás legyen drága, a közlekedés legyen olcsó a járműveken”- vélekedett Horváth Csaba kormánybiztos.

A Fővárosi Fidesz szerint az AB döntése után ez a javaslat nem oldja meg a parkolási gondokat a fővárosban.  „A benzinár alapú elképzelést nem tarjuk egy jó öltetnek, nincs összefüggés az ár és a parkolás kereslet-kínálat szabályozatása között. Ez egy mesterségesen összekötött dolog”- mondta Wintermanttel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese.

Az Emberibb parkolásért Mozgalom elnöke szerint tovább kell finomítani a javaslaton. „A benzinár fele lenne a maximálisan kiszabható várakozási díj és ezen kívül törvényesíteni kellene a díjfizetés okát, hogy ki és mikor dönthet arról, hogy egy terület díjfizető”- javasolta Murányi József.

A törvénymódosítást a következő parlament akár az első ülésén elfogadhatja, és az új szabályok alapján az önkormányzatok július 1-től már ilyen módon szedhetnek pénzt a parkolásért.