Az ország állapotáról, az elmúlt évekről és a tennivalókról beszél majd Gyurcsány Ferenc jövő héten, a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén. Mesterházy Attila szerint ez is jelzi, hogy a demokratáknak az MSZP maradt az egyetlen igazi otthona. A Fidesz szerint viszont mindez azt bizonyítja, hogy az MSZP továbbra is Gyurcsány Ferenc pártja.
A korábbi kormányfőt a Magyar Demokratikus Charta kérte fel, nyilvánosan mondjon beszédet az elmúlt évekről és a tennivalókról. A szervezet egyébként az ő felhívására jött létre, 2008-ban.
„Ha 4 éve ők egy II. Gyurcsány-kormányra szavaztak, akkor most meghallgassák, ő hogyan értékeli.” –mondta Bauer Tamás.
Az MSZP szerint Gyurcsány Ferenc megjelenésével is jelzik: pártjuk maradt az a politikai otthon, ahová a szociáldemokrata, a liberális értékeket, a demokráciát, az emberi méltóságot fontosnak tartó emberek fordulhatnak.
„Minden olyan beszéd, ami azt eredményezi, hogy minél szélesebb kör szavazzon az MSZP-re, az helyes és jó beszéd.” – mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
A Fidesz szerint viszont ez is csak azt bizonyítja, hogy a szocialisták fenn akarják tartani a Gyurcsány-korszakot.
„AZ MSZP még mindig Gyurcsány Ferenc pártja, az igazi kampányt Gyurcsány Ferenc viszi, hiszen amíg Mesterházy vagy Bajnai érdekes, néha vicces dolgokat mond a nyilvánosság előtt, mégis Gyurcsány Ferenc mondta meg a tutit a zárt üléseken.” – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
Juhász Attila politológus szerint: „Gyurcsány Ferenc eddig sem vonult teljesen háttérbe, és támogatottsága mindig is erős volt a szocialista szimpatizánsok között.”
A charta rendezvényét március 19-én tartják.

