Lemondanak a szakorvosjelölti képzésről a rezidensek, ha nem változik az őket 9 évig egy kórházhoz láncoló rendelet. Azt kérik az egészségügyi minisztertől, hogy függessze fel a rendeletet és alkossa újra.
A szaktárca vezetője szerint a rendelet célja nem az volt, hogy egy intézményhez, hanem hogy Magyarországhoz kösse az állami képzésben tanuló rezidenseket. Papp Magor, a Rezidens Szövetség elnöke azt mondta, a törvényben egyértelműen benne van, hogy a rezidens a munkáltatóval köt jogviszonyt összesen 9 évre, tehát nem Magyarországgal, hanem egy intézménnyel szerződik.
Rácz Jenő Veszprémi Kórház főigazgatója szerint a megoldás kulcsa nem a rendelet visszavonása, hanem a szakembergárda megfizetése, egy életpályamodellt felállítása, valamint - sportolói mintára – az átigazolási rendszer létrehozása. Eszerint ha egy végzett orvos elmegy külföldre, akkor a befogadó intézmény fizetné meg Magyarország számára az orvos képzésének díját. Papp Magor azt mondta, szankciómentesen, 200 ezer forintos kezdő fizetéssel és kidolgozott életpályával itt lehetne tartani a rezidenseket.

