„Érdekes körben vagyunk ma együtt”- nyitotta előadását Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett, a Művészetek Palotájában tartott gazdaságpolitikai konferencián.

A Fidesz elnöke a változtatás fontosságáról beszélt. A több száz meghívott előtt úgy fogalmazott: "a remény hozott ide minket ezen a napon". Kijelentette: reménytelen helyzet nincs, csak reménytelen kormányok, szegény ország nincs, csak gyenge kormányzattal megvert országok vannak. A pártelnök szerint a változtatásban mindenkinek megvan a maga dolga, az övé is, és tudatában van a helyzet súlyosságának és a saját felelősségének is. „A dolog úgy áll – kellő szerénység mellett mondom –, hogy önöknek szükségük van egy erős kormányra, nekünk szükségünk van a vállalkozókra és mindkettőnkre szüksége van Magyarországnak”- fogalmazott a miniszterelnök-jelölt, aki kijelentette, hogy Európában a neoliberális korszak véget ért.

Kioktatta Chikánt

Orbán Viktor korábbi tanárát, Chikán Attilát 3 dologban is kioktatta beszéde során. A volt gazdasági miniszter pedig szenvtelenül nézte, amint egykori diákja helyreigazítja a török veszélyről, valamint a magyar gazdaságról tett kijelentéseit.

„Szélsőséggel, radikalizmussal, felforgatással sohase jöhet létre erős gazdaságú ország”- mondta Orbán egyértelműen a Jobbikra utalva, majd hozzátette, hogy Magyarország akkor erős, ha nagy céljai vannak. „Magyarországnak van ereje. Magyarország ereje itt van ebben a teremben. A gyengék ma nincsenek itt, ők máshol vannak” - szólította meg újra és újra a jelenlevőket a Fidesz elnöke, akinek a beszéde szinte minden konkrétumot nélkülözött.

Orbán többször is előhozakodott Gyurcsány Ferenc öszödi beszédével, és majdnem végig a kormány, valamint az elmúlt 8 év hibáit sorolta. A politikus beszámolt róla, hogy felállítanak egy gazdasági tényfeltáró bizottságot Varga Mihály vezetésével, mely külső szakértők bevonásával megkezdi a gazdaság teljes átvilágítását.  A pártelnök indoklásképpen azt mondta, Magyarországon van egy olyan "úttorlasz", amely máshol nincs: az, hogy néhány év óta az országban gyakorlattá vált, hogy a kormány eltitkolja és meghamisítja a valós költségvetési számokat. "Ha a választásokon túlra gondolok (...), a legnagyobb szakmai dilemmát az okozza, hogy hogyan fogjuk a világ nyilvánossága előtt felfedni az ország valóságos helyzetét anélkül, hogy ne kerüljünk Görögország helyzetébe" - mondta Orbán Viktor.

Értékteremtő piacgazdaság

A Fidesz elnöke szerint a magyarok arra várnak, hogy "megalkossuk az értékteremtő piacgazdaságot". A politikus szerint a következő kormány programjának alappilléreként ki kell mondani: "egész Magyarország egy nagy vállalkozás előtt áll"; a magyar gazdaság talpra állítása a régi alapon nem valósítható meg. Mint mondta, az egész ország erre a nagy vállalkozásra bíztatja őket, ebben az ország megmutathatja az erejét, szorgalmát, tudását.
Az értékteremtő piacgazdaság a munkaerő hozzáadott értékére épül, magyarul, magyar fejjel gondolkozik, magyar munkaerőt alkalmaz, magyar erőforrásokra épít, a magyar beszállítókat részesíti előnyben, azaz Magyarország erejét növeli - szögezte le.

„Merjenek nagyok lenni!”

Orbán 4 általános pillérét elmondta programjának, mely szerint nem szabad a munkát és a termelést spekulációval kiváltani, nem szabad hitelből jóléti kiadásokat finanszírozni, nem szabad kiárulni az ország erőforrásait (vizét, a turisztikát, stb.), valamint hogy nem szabad a költségvetést manipulálni. A Fidesz elnöke kijelentette, hogy a vállalkozások adóterheit 4 év alatt, a lakosságét 6 év alatt régiós versenytársaink szintjére, majd az alá fogják csökkenteni, valamint megcélozzák a társadalmi foglalkoztatottság szerkezetének az átalakítását. Orbán beszélt az euró bevezetéséről is. Elmondta, hogy fenn kell tartani a következő kormány számára azt a szabad kezet, hogy majd amikor láthatóvá válik az euróövezeti csatlakozás, akkor nevezzék meg a céldátumot.

„Merjenek nagyok lenni, nagyobbak mint gondolták!” - zárta beszédét a Fidesz elnöke, aki ezt követően a konferencia házigazdájával, Demján Sándorral kezet rázott arra, hogy egyetért a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által kijelölt 6 fő célkitűzéssel.

atv.hu / MTI