Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője az ATV JAM-ben bejelentette, hogy személyesen kért elnézést Demszky Gábortól Mészöly Kálmán szavai miatt. A volt válogatott labdarúgó és szövetségi kapitány egy lakossági fórumon Tarlós jelenlétében „mocsadéknak” nevezte a főpolgármestert. „Mészöly Kálmánban sok indulat volt az őt és családját régebben ért sérelmek miatt, de nem volt helyes, amit mondott.” – szögezte le Tarlós.

Jobbik-kártya

Ugyanezen a lakossági kampányrendezvényen a frakcióvezető beszélt a Fidesz és a Jobbik közötti viszonyról. Az emiatti sajtótámadások nem érték váratlanul. „Fel vagyok készülve arra, hogy ez a Jobbik kártya mindenkinél elő fog kerülni. Ez is csak azt erősítni bennem, hogy a budapesti MSZP-nek nincs mondanivalója. Jobbikoznak, antiszemitáznak, fasisztáznak, közben egy hervadt szegfűt mutogatnak egy elsárgult papíron, hogy ez a programjuk. … Az is a taktikájuk, hogy bennünket a Jobbikkal még jobban szembefordítsanak, nem mintha nem utálnának bennünket már épp eléggé.” – szögezte le a frakcióvezető.

Orbán megoldja a cigánykérdést

Tarlós István leszögezte, hogy nem a párttal vagy annak vezetőivel, hanem a Jobbik szimpatizánsaival foglalkozott, „akik között rengeteg normális és rendes ember van”. A frakcióvezető szerint ezek az emberek „egy szellemi-erkölcsi éhséglázadás szélén állnak, mivel a hatalom olyan súlyos kérdéseket besöpört a szőnyeg alá.” Tarlós úgy véli, hogy a módszerekben különbségek vannak, de a Jobbik által felvetett kérdésekből sok mindent tényleg rendezni kellene. Ilyennek nevezte az elszámoltatást, a nemzeti kincsek védelmét, a cigánysággal kapcsolatos problémák megoldását és a határon túli magyarság ügyét. Hozzátette azonban, hogy a Fidesz ezeket a kérdéseket a jogállam keretei között és nem brutalitással kívánja megoldani. „A Jobbik csak beszélni tud, sokszor hangzatosan ezekről, a Fidesz pedig Orbán Viktor vezetésével meg is tudja oldani ezeket” – ígérte Tarlós.

atv.hu