Az Energia Hivatal elnökének leváltását kezdeményezi az MSZP. Podolák György szocialista képviselő szerint ugyanis nem indokolt a gázáremelés, és nem értik, hogy az Energia Hivatal elnöke miért beszélt tegnap konkrét áremelési szintekről. A szocialisták szerint erre nincs szakmai indok.
Kutas István, az E.ON szóvivője viszont ma azt mondta, hogy 12 és 15 százalék között van az indokolt áremelés, amit, ha most elhalasztanak, akkor nyáron emelkednek majd –ahogy fogalmazott– brutális mértékben az árak.
Az E.ON szóvivője szerint nőtt a földgáz világpiaci ára, a dollár pedig erősödött a forinthoz, ezért kezdeményeznek emelést.
„Nincs mód arra, hogy ezt az áremelést elhalasszuk. 45 Ha ezt most elhalasztanánk, akkor júniusban kellene egy brutális, 20% fölötti emelést végrehajtanunk.” – mondta Kutas István, az E.ON PR és kommunikációs vezetője.
Podolák György szerint példátlan, hogy az Energiahivatal elnöke felszólítsa a szolgáltatókat, mennyire emeljék a gáz árát, ezért azt kezdeményezi, hogy Bajnai Gordon mentse fel tisztségéből Matos Zoltánt.
„Nem tartjuk indokoltnak a földgáz árának emelését, 39 semmi nem teszi indokolttá, ez a gázár egész a köv. negyedév végéig tartható.” – mondta Podolák György szakpolitikus.
A Fidesz szerint a kormány brutális gázár-emelésre készül, mert nem tudják megvédeni az embereket. „Erre a gázár-emelésre sem került volna sor, ha felelős kormányzás lett volna…” – mondta Bencsik János, a Fidesz országgyűlési képviselője.
„A nemzetközi folyamatok miatt legfeljebb 10%-os áremelést látunk indokoltnak, mert ki lehet számolni az árat.” – mondta Bartha Judit, a GKI Energiakutató elemzője. Az elemző szerint tehát mérsékelt drágulás lehet indokolt.
Kerestük az Energiahivatalt, de ma nem akartak nyilatkozni. Közleményükben az áll, hogy március 22-ig döntenek az áprilistól érvényes gázárakról.

