A volt egészségügyi miniszter úgy látja: csupán egy szűk csoport szeretné, ha valóban reformok lennének az egészségügyben. Molnár Lajos úgy nyilatkozott, hogy azért vállalta el miniszteri posztot, mert hitt abban, hogy tud változtatni a jelenlegi egészségügyi rendszeren. A volt miniszter szerint kezdetben segítették ezt a politikusok, később azonban kihátráltak mögüle. Az SZDSZ országgyűlési képviselője most megjelent könyvében azt állítja, hogy lemondása előtt majdnem ölre ment Gyurcsány Ferenc kormányfővel, Draskovics Tibor pénzügyminiszter pedig azzal fenyegette, hogy kitekeri a nyakát. Más országokban természetes, hogy az emberek tudnak róla, hogy hogyan születnek a politikai döntések – tette hozzá Molnár Lajos.

