A tavalyi várakozásaiknak megfelelően, egyre nagyobb ütemben növekszik a helyi rádiók hallgatottsága és népszerűsége országszerte - írja a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (HEROE) szerdai közleménye. A múlt év végén a két új országos adó nagy lendülettel indult útjára, egyelőre mégsem tudtak akkora előnyt kovácsolni az országos lefedettségből, mint amekkora sikert arattak a helyi adók a tőlük megszokott minőséggel. A 15-29 és a 15-49 éves korcsoportban is csupán 3 megyeszékhelyen tudott felkapaszkodni az első helyre valamelyik országos adó, a többi megyében a helyi adók vezetnek - derül ki a legfrissebb országos kutatásokból.
A legfrissebb kutatási eredmények a tavaly év végi várakozásokat igazolták. A hallgatók egyre növekvő része pártol a helyi rádiókhoz. A 15-49 éves korosztályban Veszprém, Nógrád és Borsod megyében tudta elhódítani a Class FM a hallgatók többségét, míg a többi megyeszékhelyen valamelyik helyi rádió vezet. A NEO FM egyetlen megyében, Tolnában tudott győzni, ott is a 15-29 évesek bizalmának többségét sikerült megszereznie.
Pintér Dániel Róbert, a HEROE sajtóreferense közleményében úgy fogalmaz: a Helyi Rádiók Országos Egyesülete még tavaly döntött úgy, hogy elkészítteti az iparág első önálló kutatását, az "Igen! Helyi Rádió!" című kutatást. Ebből nem csak az derült ki, hogy a helyi adók komoly társadalmi véleményformáló erőt képviselnek, de arra is rámutatott, hogy az emberek barátként tekintenek rájuk.
A piaci folyamatok tükrében a közös cél az lett, hogy egy olyan mérési módszert dolgozzanak ki, amely egységes platformon vizsgálja mind a helyi, mind az országos, de a budapesti adók hallgatottságát is. A HEROE és az országos, valamint budapesti adók vezetői december óta folyamatosan tárgyaltak a közös mérésről. A GfK Hungária - Ipsos konzorcium által a rádiókkal közösen kifejlesztett új hallgatottsági mérést a piaci szereplők eddig soha nem tapasztalt egységes akarata tette lehetővé - írja a közlemény.
A siker nem kizárólag a mérési eredményekben mutatkozik meg. A bevételeknél is pozitív változást könyvelhettek el a hazai helyi és körzeti adók. A TNS Media Intelligence média- és reklámfigyelő adatai szerint a legtöbb plusz reklámpénz a Juventus Rádióhoz folyt be, amelynek hirdetésből származó bevételei 38 százalékos bővülést produkálva 240 millió forinttal, 883 millió forintra emelkedtek a tavalyi év utolsó hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. A helyi rádiók előzetes jelentése szerint, átlagosan 10-15 százalékos többletbevételt jelentett az utóbbi néhány hónapban végbement változás. Ezzel a hajrában sikerült elkerülni, hogy a 2,5-2,8 milliárdos hely rádiós piac éves eredménye a tavalyi válság hatására lényegesen csökkenjen - olvasható a közleményben.

