A buszon egy durva és ízléstelen beavatási szertartás zajlott, nem pedig szexbotrány – mondta Dobson Tibor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Tűzoltóság szóvivője szerint az, amit a fővárosi tűzoltók egy kollégájukkal egy csapatépítő tréning keretében tettek az elítélendő, ezért a budapesti tűzoltóparancsnok rendőrségi feljelentést is tett. Dobson elmondta: a felmentések és kinevezések visszavonása megkezdődött, de közel sincs vége a folyamatnak, mert csirájában el akarják fojtani az ilyen eseményeket. 

Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok kényszerítés miatt feljelentést tett az ügyben, egyelőre ismeretlen tettes ellen, így zajlik a rendőrségi nyomozás, ami akár büntetőeljárással is végződhet. Azért ismeretlen tettes ellen, mert még nem tudni, ki volt az, aki a gyanú szerint konkrétan zaklatta a társát.

A történtek utáni kezelésben az intézmény pszichológusai is bekapcsolódtak. A tűzoltóezredes elmondása szerint a bizalom elvesztése a tűzoltóságnál súlyos problémákhoz vezethet, mert a kollégáknak – különösen éles bevetéseken – bízniuk kell egymásban.

Nem a "pálinkakóstoló túrán" történt szexuális zaklatás és megalázás volt az első eset a fővárosi tűzoltóság állományán belül - mondta az MTI-nek egy neve elhallgatását kérő tűzoltó, aki szemtanúja volt az autóbuszon történt molesztálásnak, és állítása szerint azt azonnal jelentették feletteseiknek, akik az ügyet megpróbálták elhallgatni. A tűzoltó azt mondta: két héttel ezelőtt Újszilváson, Bolyhos pálinkakóstoló túrán vettek részt. Közlése szerint ide, és más hasonló jellegű rendezvényekre már évek óta járnak szervezett formában tűzoltók, de az a három társa, akik a most nyilvánosságra került ügyben érintettek, először vettek részt ilyen "csapatépítő" rendezvényen.

A szemtanú elmondása szerint a hazafelé tartó úton kisebb verekedésre figyeltek fel az autóbusz hátuljában. Három Roham 1-es egy VIII. kerületi tűzoltóra támadt: az egyik tűzoltó megpróbálta szexuálisan molesztálni és megalázni társát azzal, hogy a nadrágjába nyúlt. A neve elhallgatását kérő tűzoltó azt mondta: a "sértettet" ekkor a busz elejébe ültették, ezzel megakadályozták a bűncselekményt, így cáfolta azokat a korábbi parancsnoki kijelentéseket, hogy a buszon utazók mindezt szótlanul végignézték volna.