Lezuhant egy 3 kilós lámpalencse, majd leállt a díszletmozgató technika előadás közben a Pécsi Nemzeti Színházban. Csak a szerencsének köszönhető, hogy senkinek sem esett baja. Az intézmény gazdasági igazgatója szerint a színház állapota kritikus. Azt mondja, négy éve minden írásos és szóbeli megkeresésre azt válaszolta a fenntartó, hogy nincs pénz. Idén sincs, pedig 2010-ben Pécs Európa Kulturális fővárosa.

Leomlott vakolat, vízben álló díszletek, hibás vezérlőpult, életveszélyes erkély. Ilyen állapotban van a Pécsi Nemzeti Színház. Az igazgató szerint azonban vannak ennél nagyobb problémák is.  „A nagyobbik bajok az úgynevezett ponthúzó rendszerek, a színházgépészet szíve, ahol a díszleteket el lehet tüntetni, illetve lehozni, ezek szintén önműködők lassan, már olyan értelemben, hogy ha akarnak működnek, aha akarnak, nem” – mondta Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója.

A legutóbbi előadáson például felmondták a szolgálatot. A darabot félbe is kellett szakítani. Így a színház igazgatójának kellett kimennie a színpadra és elmagyarázta a közönségnek, hogy mit is láthattak volna.
 
A 3 kilós lámpalencse ezelőtt esett a színpadra. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem találta el egyik színészt sem. A színház felújítása a szakértői vélemények szerint másfél milliárd forintba kerülne. Erre azonban nincs pénze a fenntartó pécsi önkormányzatnak.
 
„Meg kell keresni azokat a lehetőségeket, nevezetesen pályázati forrásokat, amivel ez a probléma valahogy áthidalható. Ebben nagyobb aktivitást várok a színház vezetőitől, hiszen nekik kellene rábukkanni azokra a pályázatokra, és bombázni az önkormányzatot azért, hogy pályázhassanak és esetleg az önkormányzat egy önrészt adjon hozzá” – mondta Révész Mária, a Kulturális Bizottság fideszes elnöke.
 
Addig is marad a toldozgatás. A vezérlőpultot ugyan sikerült megjavítani, de hogy meddig bírja, azt nem lehet tudni.