Az idei országgyűlési választásokon derül ki először, működik-e a gyakorlatban az igazolással választás szabályainak módosítása. Az Országgyűlés még 2007-ben döntött erről annak érdekében, hogy egy szavazó csak egy képviselőt választhasson meg. Korábban ugyanis az, aki két különböző helyen adta le voksát, és mindkét helyen eredményes volt a voksolás, két képviselőt is megválaszthatott.

Igazolást a választás kezdete előtt lehet kérni a helyi jegyzőtől. A jogszabály változás a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy választó saját lakhelyén az első fordulóban eredményes volt a voksolás, a második fordulóban az illető már nem szavazhat akkor, ha egy másik településen akarja leadni a voksát. Aki például Gödöllőn él, de nyaralni készül, az első forduló előtt igazolást kérhet arról, hogy a második fordulóban Hévízen szeretné leadni a voksát. Amennyiben Gödöllőn érvényes és eredményes a voksolás, tehát sikerül képviselőt választani, az illető Hévízen már nem szavazhat, függetlenül attól, hogy Gödöllőn végül élt-e a választójogával, avagy sem - mondta Péteri Attila, választási szakértő a Független Hírügynökségnek.

Amennyiben az első fordulóban nem sikerül képviselőt választani, és Hévízen rendeznek második fordulót, az illető természetesen leadhatja voksát. A második fordulóban egyébként csak akkor kap az ember listás szavazólapot, ha az adott választókerületben rendeznek listás szavazást a második körben.

Az igazolást kérő választók számára tájékoztató nyomtatványt mellékelnek minderről az igazolás mellé, az első forduló után pedig az Országos Választási Iroda (OVI) honlapján, a www.valasztas.hu-n teszik közzé az eredményeket, amelynek alapján az érintett választók eldönthetik, hogy elmehetnek-e másodszor is szavazni az igazolásukkal - mondta Péteri Attila.