Közleményben cáfolta a Honvédelmi Minisztérium azokat a korábban megjelent sajtóértesüléseket, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen történt keddi házkutatás összefüggésben lenne "akár a BKV-nál folyó nyomozással, bármilyen felújítási üggyel vagy ingatlanértékesítéssel." A tárca cáfolja azt is, hogy a minisztériumban bárkit őrizetbe vettek volna. Az egyetemen és magánlakásokban is a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tartott házkutatást kedden, befolyással üzérkedés bűntett kapcsán.

Sem a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemhez, sem a Honvédelmi Minisztériumhoz nincs köze a házkutatásnak, ami kedden kezdődött az egyetem épületében. Az eset kapcsán a honvédelmi tárca arról tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Szabó Jánosnak, az intézmény rektorának az irodájában tartottak házkutatást.

Korábban a Lánchíd Rádió arról számolt be, hogy úgy tudják, a Honvédelmi Minisztérium is érintett az ügyben, a rádió szerint a tárcánál többeket őrizetbe vettek. Több sajtóhír is megjelent arról, hogy az ügy a BKV-val, vagy az egyetem épületének felújításával lehet kapcsolatos.

A Honvédelmi Minisztérium kedden késő délután közleményben cáfolta, az esetről a sajtóban megjelent híreszteléseket, így azt is, hogy bárkit őrizetbe vettek volna a tárcánál. A minisztérium arra kérte az NNI-t, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot az ügyről a találgatások elkerülése miatt.

Közben - mint azt a Független Hírügynökség már hírül adta - az NNI arról számolt be, hogy a "Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya befolyással üzérkedés bűntette miatt indult eljárásban a mai napon házkutatást tartott több helyen, többek között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori helyiségeiben." A házkutatások után többeket gyanúsítottként fognak kihallgatni, befolyással üzérkedés megalapozott gyanújával. "Az eljárás sikerességének érdekében az ügyről mást egyelőre az iroda nem kíván közölni"

Bartha László, az NNI szóvivője a Független Hírügynökség kérdésére annyit elmondott, hogy a többi házkutatás nem intézményekben, hanem magánlakásokban zajlott. Azokat a sajtóhírekben megjelent találgatásokat határozottan cáfolta, hogy az esetnek köze lenne a BKV-ügyekhez.