Milliós összegeket, sőt még a lakásukat is elveszthetik azok, akik egy budai lakópark ingatlanjaiba fizettek be. Kruppa Erika 19 milliót fizetett be és már fél éve be kellett volna költöznie új lakásába. A lakás már 80 százalékban készen is áll, most mégis áll a munka.
Az építtető cég az egyik hitelintézet pénzéből finanszírozta a munkálatokat, a lakók által befizetett mintegy 513 millió forintot pedig letéti számlán zárolta. Csakhogy a bank ezt a pénzt levonta a zárolt számláról, néhány nap múlva pedig felbontotta a céggel a hitelszerződést. A pénzintézet arra hivatkozott, hogy nem haladnak megfelelően a munkálatok, válság van, és lakások árából nem folyna be a kölcsön összege.
Csakhogy most a lakók nem tudnak költözni és a pénzüket sem kapják vissza. Azt mondják, addig harcolnak, amíg vissza nem szerzik a befizetett összeget. „Valaki törvényesen, tisztességesen befizetni a pénzt a bank kiforgatja mindenéből. Arra hivatkozik, hogy nincs köztünk jogviszony, de nála van a pénzünk, akkor hogy nyúl a pénzünkhöz, ha nincs köztünk jogviszony”- teszi fel a kérdést az egyik károsult.
Az építtető cég is harcol. Most csődvédelmet kérnek, és abban reménykednek, hogy sikerül megegyezni a bankkal. „Bízunk abban, hogy a csődeljárásban sikerül olyan tervet előkészíteni, mellyel bizonyítható, hogy ez a projekt megmenthető”- mondta Járai Gábor, a vállalkozás jogi képviselője.
A bank egyébként azoknak, akik utalással fizettek a lakásokért, már adott vissza pénzt, de azoknak nem, akik kézpénzben fizettek. Többek között emiatt is sokan tettek panaszt a PSZÁF-nál. „Tekintve, hogy itt polgárjogi szerződések tartalmáról van szó, nem zárható ki, hogy a mi eljárásunk nem vezet eredményre. A hitelintézet ennek nyomán sem ismeri el a hibáját, problémáját, így csak polgári peres ügyben lehet visszakövetelni az pénzt”- mondta Binder István szóvivő.
Az érintett bank a banktitokra hivatkozva nem nyilatkozik. Az ügyet a BRFK is vizsgálja.

