Az atv.hu információink szerint a Hollán Ernő és a Budai Nagy Antal utca sarkán tartott tegnapi antifasiszta tüntetés után két fiatalt megvertek a Jászai Mari téren.

„A rendezvényt már az elején igyekezett megzavarni a Tomcat becenevű hivatásos rendbontó, aki több személyt is inzultált, azonban a szervezők és rendőrök fellépésével sikerült eltávolítani a helyszínről” – mondta az atv.hu-nak egy szemtanú. Tomcat a későbbiekben még megpróbált a színpad mögül közelítve oda feljutni, de ez esetben sem járt sikerrel. Az esemény során egyébként a környéken több bőrfejűt is láttak a szervezők, de a rendőri jelenlét megakadályozott minden komolyabb összetűzést.

Két tüntetésről hazainduló fiatalt, akik "magyar vagyok, nem gárdista" feliratú kitűzőben a villamosra várakoztak, azonban négy szkinhead súlyosan bántalmazott. A sértettek a tüntetés helyszínére visszasietve kértek segítséget a rendőröktől, akik mentőt hívtak a helyszínre valamint előállították a négy feltételezett támadót az esemény közelében.

Politikusok is ott voltak

Az antifasiszta megmozdulás több civil szervezet rendezte. Egyebek mellett elhangzott, hogy a verbális fasizmus ellen minden demokratikusan gondolkodó embernek tiltakoznia kell. A rendezvényen magánemberként ott volt Lendvai Ildikó és Mesterházy Attila is.

Tavaly a belvárosban vonultak, majd a Hősök terén tartottak megemlékezést a szélsőségesek. Akkor velük szemben tüntettek az antifasiszták. Most pedig a Hollán Ernő utcába szerveztek ellendemonstrációt. A civil szónokok szerint a verbális fasizmus ellen mindenkinek fel kell lépni, mert a II. Világháború is így kezdődött.

1945-ben a német és magyar csapatok kitörtek a Vörös hadsereg által körbevett budai Várból – a szélsőségeseknek ez a Becsület napja.  Ők idén a budai hegyekben gyűltek össze.