Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 22 éves egyetemistát, aki a gyanú szerint tömegmészárlásra készült egy budapesti plázában vagy az ELTE-n, ahová járt. A diákot csütörtökön fogta el a rendőrség, miután ismerősei jelezték, hogy mire készül. S. Ábel beismerő vallomást tett, amit azonban pénteken részben visszavont. Az ELTE jogi karának hallgatója 22 embert akart kivégezni. Éppen annyit, ahány rossz éve volt.
A fiatalember egyébként sportlövő volt. Klubtársai meglepődtek, mire készül, ők ugyanis nem ilyennek ismerték. „Egy teljesen normális embernek tűnt, aki normális életet élt, tehát semmilyen kirívó megnyilatkozása nem volt, semmilyen téren” – mondta egyikük.
Az ATV híradójának nyilatkozott az egyetemista egyik csoporttársa is, aki elmondta, hogy S. Ábel betegesen vonzódik a fegyverekhez, és gyakran fenyegetőzött. Az egyik barátjával például e-mailben közölte, hogy megöli.
„Az egyik barátomnak írt egy ilyen e-mailt vagy talán chatről volt szó, hogy megöllek, lelőlek és a nevén nevezte az illetőt, aki ezt talán azért is mesélte el nekem, mert mondta, hogy igazából fél már ettől a gyerektől” – fogalmazott.
A gyilkossági kísérlettel gyanúsított fiú interneten írt blog-bejegyzései és versei is arról tanúskodnak, hogy a fiú készült valamire.
„Egyértelműen meg lehet figyelni azt a fejlődést, hogy először a magány jelenik meg, majd kiderül, hogy mások felelősek az életéért, ezért ő bosszút akar állni” – mondta Végh József kriminál-pszichológus..
Magyar György ügyvéd szerint, ha nincs büntethetőséget kizáró ok, akkor több évre is börtönbe kerülhet a joghallgató. „Önmagában az emberölés előkészületét a büntető törvénykönyv büntetni rendeli, és ha erre az előkészületre vonatkozóan bizonyítékok, nem pedig jelek állnak rendelkezésre, amelyek egy logikai láncolatba összeállhatnak, akkor el lehet valakit marasztalni azért, mert esetleg rákészül egy ilyen cselekményre” – mondta.
S. Ábel már másfél éve tudatosan készült a mészárlásra, amit az ELTE jogi karán, illetve a Westend vagy az Alleee bevásárlóközpontban akart végrehajtani.

