Annak ellenére, hogy a legfontosabb közösségi oldalakon már 7-800 ezer főre ugrott a hazai regisztráltak száma, és a 15-24 évesek 80 százaléka, a 25-34 éveseknek pedig 60 százaléka szörfözik rendszeresen a hálón, a magyar politika mintha nem kezelné rangján az online világot. Legalábbis ez mutatkozik meg a parlamenti pártok szórványos, strukturálatlan és az internetre inkább rácsodálkozó, mintsem azt alkalmazó kampányából.

Köz-helyek

Az internet társadalmi szerepének növekedését a kétezres évek első dekádjának végén már senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni; kissé ódzkodva és félve, téves és kevésbé téves hiedelmekkel felvértezve menetelünk előre, mi, felhasználók és ők, „térteremtők”, egy olyan úton, amelynek a végéről sem az alkotónak (szolgáltató), sem a használónak (fogyasztó) nincsen halovány elképzelése sem. Nem kérdés már az sem, hogy internetes kampány nélkül percről percre csökkenne a politikai „áru” attraktivitása, mígnem egyszer csak kifakulna a választók gondolati készletéből.

A politikai marketing gondolati öröksége él tovább a netes kampányokban: „az üzenet a termék, a politikus az eladó és a választópolgár a fogyasztó” háromszögben az internet olcsó, jól és hatékonyan működő közvetítőként van jelen, miközben különleges „rejtettséget” nyújt az üzenőnek és az üzenetet fogadónak is (így az áru maga is lehet egy kicsit kevésbé vonzó). Tehát a hadiipar és a kereskedelem után az internetes térfoglalásért folytatott harcba beszállt a politika, követve a trendeket – először üzenőfalként, majd interaktív felületekként (web 2.0) használva a netet.

Mindenki egyért

Amit mindenképpen érdemes leszögezni: az internet nem filozófia, nem hitrendszer, nem teremt vagy von el értéket – az internet pusztán kommunikációs eszköz. Ahogyan és amire használják, az az emberről, a politikusról, a politikáról és a társadalomról rajzol ki szimpatikus vagy szívünknek éppen kevésbé tetsző képet. Ami változást hozhat a társadalmi alrendszerek vizsonyában, az állami szervek működésének transzparenciájában, a felelősségi viszonyokban, az egész politika működésében az a morális kényszer erősödése az állampolgárok oldaláról – ami a net miatt most könnyebb, mint valaha.

Ébredezik a politikus

Egy évvel ezelőtt még alig-alig találhattak politikusok által indított posztokat, szavazásokat, eseményeket a magyar netezők (leszámítva a szocialista párthoz fűződő kapcsolat.hu weboldalt, amit épp a webkettes alkalmazások elterjesztésére találtak ki). A social media természete ugyanis más nyelvezetet kíván: nem előre legyártott politikai üzeneteket lőnek szét az ország különböző sarkaiba, hanem olyan ötleteket, javaslatokat, témákat vetnek föl, amelyek kidolgozásában a „partnereket” is egyenrangú félként kezeli az adott politikai aktor – csak így alakulhat ki ugyanis az az érzelemközpontú kommunikációs vonal, amitől a webkettő működik. A magyar politika nyelve pedig az üzenet küldés- és fogadás logikájára épült, legalábbis eddig.

A magyar internetes pártkommunikáció még mindig a pártok honlapjaira épül (még akkor is, ha a központi oldalak alatt működnek személyesebb képviselői aloldalak), annak ellenére, hogy a közösségi oldalakon többszázezer magyar választópolgár regisztrált (a Facebookon egyes források szerint 500 ezer, más források szerint 7-8 százezer magyar user van, akik kétharmada választókorú).  Webhasználat szempontból kiemelkedik a „hagyományos” pártok sorából az LMP (Lehet Más a Politika, akiknek a második legnagyobb, 5000 fős csoportjuk van a Facebookon) és a Jobbik (a harmadik legnagyobb, 1500 fős csoporttal), akik vonzzák is a neten szocializálódott fiatalokat. Magyarán mindenkinek le kell vonnia a következtetést: ha valaki be akar törni a mai magyar politikai térbe, nincs más választása, mint az internetes kommunikáció erősítése.

Így a közelgő kampány első lendületében mindenki igyekszik meghódítani a misztikus teret: Orbán Viktor – akinek csaknem 5700 követője van, a cél pedig a 200 ezer – szintén a Facebookbon gyűjtött ötleteket az évértékelő beszédjének megírásához, Mesterházy Attila pedig a YouTube-on (és a Facebookon) keresztül küldött válaszüzenetet az ellenzéki párt vezetőjének. Ami szembetűnő, hogy parlamenti pártok képviselői inkább személyes profilt építenek (Gusztos Péter, Pettkó András, Szanyi Tibor), míg a Jobbik és az LMP csoportként, kisközösségként jelenik meg a weboldalakon.

Ugyanakkor például a Twitteren az MSZP-nek két hivatalosnak látszó regisztrációja van - viszont egyiket sem követi egyetlen felhasználó sem, a Fidesznek és az SZDSZ-nek van egy-egy, látszólag nem hivatalos fiókja, egy-egy követővel, viszont egy darab bejegyzés sem szerepel az oldalakon, az MDF-nek egyáltalán nincs Twitter-regisztrációja. A Jobbiknak és az LMP-nek it is megyékre lebontva, több tíz regisztrációja van – rengeteg követővel.

Jókedv és közösség

A másik oldalon, a közösségszervezés megszokott történeti modelljét (majd az elnyomó uralom, majd az állam, majd apa és anya megoldja) lassan felülírják a közösségi gyakorlatok. Magyarországon is elterjedőben vannak az egy-egy civil kezdeményezés mellé szerveződő csoportok, amik alapjaiban írhatják át a politika és társadalom viszonyát, hiszen minden van bennük, ami a mai politikából hiányzik: életerő, humor és közös akarat. Az egyik legsikeresebb kezdeményezés az - először csupán viccnek szánt - „Time Zone Jump 2009” – projekt, ami Magyarország Románia időzónájához való csatlakozását forszírozza, hogy tovább legyen világos télen. Az emberek jókedvűek maradnának és energiát is spórolnánk – hangzott az indoklás. A javaslat egy hónapon belül eljutott a paralmentig (ugyan nem képviselői beadvány, hanem videóriport formájában).

Sőt, a közösségi portálokon indult kezdeményezések egyre gyakrabban változtatnak meg politikai döntéseket, ahogyan azt a terézvárosi csendrendelet esetében is láthattuk. És így jutottunk vissza az alaptételhez: a politikus és közösség viszonyában az internet alapvetően a közösséget erősíti, pláne, ha a politikus ügyetlenül használja a rendelkezésre álló webes eszközöket. Márpedig Magyarországon alapvetően ez a helyzet.

 A teljes cikk a Hetek pénteken megjelenő számában olvasható.