Steiner Pál elmondta, a fővárosi szocialisták szívesen közreműködtek volna a BKV körüli helyzet tisztázásában, de ebben sem Demszky Gábor, sem a szabaddemokraták nem voltak partnerek.
A frakcióvezető szerint a mostani vizsgálóbizottságnak nem az ügyészség kompetenciáját kellene átvennie, hanem azt kellene firtatnia, hogyan érvényesült a felügyelőbizottsági igazgatóságok, és a tulajdonos hatásköre a közlekedési vállalat működésében. Arra kellene válaszolni, hogy jó volt-e a szabályozás, hogyan működött az ellenőrzés, valamint a tulajdonos és a közüzemi vállalat közötti kapcsolat – fogalmazott Steiner. A szocialista politikus nehezményezte azt is, hogy amikor a bevételekről van szó, akkor a BKV arra hivatkozik, hogy közszolgálatot lát el, amikor pedig költ, akkor autonómiáját emlegetve nem enged beleszólást döntéseibe.
A bizalmi válság akkor robbant ki, emlékeztetett a fővárosi politikus, amikor Antall Attila – akit a főpolgármester és a közgyűlés kétharmada egyaránt támogatott – tevékenységének néhány eleme a közgyűlés elé került. Antall reorganizációs programjából nem lehetett kiolvasni azokat a bűnös szándékokat, amikkel manapság szembesülünk – fogalmazott Steiner, aki szerint az önkormányzathoz nem jutottak el azok információk, amelyek alapján a tulajdonosnak lépnie kellett volna.
Ha nekünk a legkisebb tudomásunk lett volna arról, hogy néhány ember mit művel, azonnal megtettük volna a megfelelő lépéseket – állította az MSZP-s politikus, aki azzal érvelt, hogy egy frakciónak, egy frakcióvezetőnek nincsenek közvetlen ismeretei egy cég működésével kapcsolatban.
Demszky Gábor főpolgármester szolgálati felettesként, a főpolgármester-helyettesek főnökeként nem mondhatja azt, hogy nem tudott arról, mit csinálnak a főpolgármester-helyettesek – állítja Steiner, hozzátéve, hogy Demszkynek a folyamatok ismeretében sokkal hamarabb lépnie kellett volna, ha meg nem érzékelte őket, akkor most nem szabadna elegáns kívülállóként viselkednie.
A Fidesznek vállalnia kell a felelősséget azért a kijelentésért, hogy pártkasszákba folytak a BKV-pénzek. Egyrészt a visszaélések nem intézményesen működtek, hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy a mai hírek szerint kötöttek egy olyan szerződést, amelyben egy volt fideszes képviselőjelölt hozzátartozójának érdekeltsége is megállapítható.
Minden egyes szerződést konkrétan kell megvizsgálni, és a felelősöket meg kell találni – szögezte le a politikus, aki úgy tudja, a milliós tanácsadói szerződések megkötésével kapcsolatban a BKV jogi vezetője saját hatáskörben döntött, azokat vagy a BKV jogi osztálya vagy egy megbízott ügyvédi iroda intézte.

