Sok beszéd, kevés tartalom - így jellemezte a Fidesz elnökének évértékelő beszédét az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy Attila szerint egy olyan bianko csekket akar kitöltetni a választókkal Orbán Viktor, amelynek nem nevezte meg a fedezetét.
„A beszédben mindössze egy konkrét dolog volt, hogy 10 év alatt 10 millió munkahelyet teremtenek, de ezt már mondta. Pedig egy miniszterelnök-jelöltnek programot kell adni, én ebben hiszek” – tette hozzá Mesterházy.
Azt is mondta: nem esett szó a nyugdíjasokról sem, csak egy félmondat erejéig, pedig az elmúlt 3 hét csak róluk szólt. Orbán Viktor nem beszélt a válságkezelésről sem, az elmúlt 8 évet pedig eltörölné. „De az emberek 8 évét nem szabad leírni, nem lehet a sikerekre azt mondani, hogy ki kell azokat törölni, nem szabad az építkezésben részt vevőket megalázni” – tette hozzá Mesterházy Attila.

