radikális tábor demoralizálásához vezethet, ha a Jobbik „cserben hagyja” a letartóztatásban lévő Budaházy Györgyöt azzal, hogy nem teszi meg képviselőjelöltté, írta kedden a párthoz közel álló kuruc.info. Novák Előd a Jobbik alelnöke szerdai terjedelmes válaszlevelében úgy vélekedik, a portál ámokfutásának oka, hogy az egyik szerkesztő országgyűlési képviselői helyet kért a Jobbiktól, de nem kapott. Ezért most újságírói bosszúként, „álszent módon emel szót Budaházyért, és már tucatnyi bebörtönzött hazafinak követel egyenesen bejutó helyet a korábban korrekt és beszámítható hírportál”. Szerinte a sértett szerkesztő bosszúból gerjeszt konfliktust a Jobbik és a politikai foglyok vezéralakja közt, aminek az eredménye, hogy most a „nemzeti oldal belharcán röhög a libsi média”.
Egy, csak egy asszony
Egyedül Morvai Krisztina az, aki támogatja Budaházy pártlistára tételét, sőt, személyesen is hajlandó kampányolni mellette, a Jobbik elnöksége azonban jelenleg nem kíván foglalkozni Budaházyékkal, nem sietnek segítségükre, „inkább hallgatnak, vagy mellébeszélnek a nyilvánosság előtt, írta a szélsőséges hírportál. Ennek alátámasztására szerdán leközölték az EP-képviselő egy korábbi levelét, amiben Morvai hangsúlyozza, szeretné, ha nem eszkalálódna feszültség a Jobbik és Budaházy György között, és „az lenne a helyes döntés, ha Gyuri a Jobbik jelöltjeként indulhatna”.
Mivel a Jobbik hónapokig tartó jelöltállítási folyamata lezárult, csak rendkívüli esetben lehetne új nevet a listára tenni. A portál „sértett szerkesztőjének” jelölését a Jobbik Országos Elnöksége nem látta indokoltnak, Budaházy ügye viszont még nyitott Novák levele szerint, ami azt sugallja, van rá esély, hogy a párt megváltoztatja korábbi döntését. Ha másképp nem megy, Budaházy - feladva elveit - a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a kuruc.info segítségével indul majd független jelöltként. Ez azonban csak ideiglenes szabadságot jelent majd neki, hiszen a hírportál és a mozgalom nem indíthatja pártlistán, hogy esetleg a parlamentbe is bekerülhessen.
Novák fúrja Budaházyt?
Novák érzelmi húrokat is megpendít levelében, megemlékezik a Budaházyval való több mint tíz éves barátságáról és közös közéleti akcióikról. A portál szerkesztője viszont azt állítja, maga Budaházy György és családja képes a leghitelesebben cáfolni azt, hogy Novák a „hazafi” megmentésének bajnoka lenne. „Ezzel szemben a Jobbik elnökségében ő (Novák-a szerk.) képviselte a legkeményebben azt, hogy a szabadságharcost ne vegyék listájukra és ne éljenek a mentelmi jog eszközével”.
Budaházy és esetleg társainak Jobbik-listára tétele, „nem tökösség kérdése” az alelnök szerint. Az emberek „utolsó mentsvárként tekintenek a Jobbikra, történelmi lehetőség előtt állunk. A fő szempont a párt minél jobb választási eredménye. Ennek, tehát közvetve a haza sorsának kell alárendelni a személyes érdekeket”. Novák emlékeztet rá, ő maga vetette fel, hogy Budaházy indulhatna Budapest 17-es számú választókerületében, és még a lehetséges kampányfőnök személyére is van javaslata Toroczkai László személyében. Az indulatok csillapítása érdekében az alelnök felvázolja Budaházy későbbi szabadulásának lehetséges módjait, ezek között említve azt, hogy Morvai Krisztina, köztársasági elnöki minőségében eljárási kegyelmet adhat majd a bűnszervezetben elkövetett terrorcselekmény, valamint emberölés előkészületének vádjával börtönben ülő férfinak.
Morvai, a „szélhámos színésznő”
Nem ez az első eset, hogy valaki azért rág be Vonáékra, mert a párt nem indítja országgyűlési képviselőként. A „sértett szerkesztőn” kívül Szöőr Anna is hasonló okból távozott a Jobbik kötelékéből. Az egyébként pszichológus végzettségű nő állítólag betegesen utánozta Morvai Krisztinát, a családon belüli erőszak témakörével is miatta kezdett foglalkozni, és még a frizuráját is hozzá igazította. Szöőr felszólalt tavaly július 11-én, a Gárda újjáalakulásakor, majd pártkarrierje rendületlenül épült tovább: novemberben a Jobbik Országos Elnöksége Novák Előd javaslatára kinevezte a párt Panel Munkacsoportjának vezetőjévé is, a képviselő-jelöltségét azonban egyetlen helyei szervezet sem támogatta. Később a pszichológus különböző fórumokon tálalt ki a Jobbikról, többek között azt állítva, hogy MAZSIHISZ-közeli zsidók bábáskodnak a párt körül, korábbi idolját pedig „szélhámos színésznőnek titulálta”.
„Vona elveszett”
Posta Imre, Vona Gábor korábbi „közeli tanácsadója” (szintén pszichológus-a szerk.) pedig saját honlapja szerint azért távozott a pártból, mert felismerte, hogy a szűk vezetői réteg csak báb, a pártot már régen nem Vona Gábor irányítja, sokkal inkább a „pénzéhes” Szegedi Csanád és Novák Előd és Szabó Gábor pártigazgató: „Vona elveszett, s bár még sokan szimbolikus figuraként tisztelik, már régen nem dönt semmiben, csak abban, hová és milyen célból menjen el. Én mindenhol Szabó Gábor nevét és Novák Elődöt hallom, de nem pozitív konstellációban”. Postában - saját bevallása szerint - akkor állt össze sok minden a párt valós működésével kapcsolatban, amikor „szeptember elején Morvai bekéretőzött Orbánhoz egy 4 órás tárgyalásra”.
atv.hu

