Az MSZP bűncselekménynek nyilvánítaná a holokauszt, valamint a kommunizmus népirtásának tagadását. Az erről szóló törvényjavaslatot ma délután jelenti be Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje – tudta meg az atv.hu. A szocialisták nem először futnak neki a javaslatnak, 2009 tavaszán Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyújtott be hasonló kezdeményezést, akkor azonban az indítvány elbukott. A kezdeményezést az áprilisi, Budai várban tartott szélsőjobboldali tüntetés váltotta ki, ahol szónokok kijelentették, hogy a holokauszt nem történt meg és zsidóellenes jelszavakat is skandáltak.

„Kétségtelen, hogy a jobboldal saját választói körében könnyebben el tudja fogadtatni a holokauszttagadás büntetendő tételét, ha a kommunizmus áldozatainak védelmében is fellép” – nyilatkozta Hack Péter az ATV Jam című műsorában. A korábbi szabad demokrata politikus úgy véli, a korábbi próbálkozásoknak az volt a hátránya, hogy a jogszabály előterjesztője egy sor olyan más magatartást is belevont a büntetendő körbe, melyekkel kapcsolatban aggályok merültek fel. Például bizonyos csoportok elleni gyűlöletkeltést szankcionált volna úgy, hogy nem határozta meg pontosan, mi is az a magatartás, amit büntetni kell. Az ellenzék erre hivatkozott, amikor a törvényt elutasította, és a köztársasági elnök is ellenérveket fogalmazott meg ezzel kapcsolatban.

Liberális oldalról megfogalmazódtak olyan vélemények, melyek arról szólnak, ha lesz ilyen törvény, az nem fogja megszüntetni az antiszemitizmust és a holokauszttagadást. „Ez valószínűleg így van, de a jogalkotónak fontos feladata, hogy bizonyos magatartásokról morális értékítéletet mondjon” – fogalmazott Hack.

„Az MSZP még a Parlament februári utolsó plenáris ülésén szeretné elfogadtatni a holokauszt és a kommunizmus bűneit tagadó törvényjavaslatot” – nyilatkozta két hete Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A szocialista politikus hozzátette: négypárti egyeztetést kezdeményeznek a témában, hiszen a törvényjavaslat februári megszavazásához a Fidesz támogatására is szükség van, amennyiben el kívánnak térni a Házszabálytól. Az új javaslat nem térne ki a gyűlöletbeszédre, ugyanakkor beemelnék a kommunizmus áldozatainak emlékét védő passzust.

A holokauszttagadás számos európai államban bűncselekménynek számít már, Németországban, Olaszországban és Franciaországban is többéves börtönbüntetés vár az elkövetőkre. A legsúlyosabb büntetést Ausztriában adják, ahol egy holokauszttagadó akár húsz évet is kaphat. A Szonda-Ipsos tavaly októberében ismertetett felmérése szerint Magyarországon a lakosság 12 százaléka tagadja a holokausztot.