L. a szolnoki Abonyi úti felüljáró alatt tér nyugovóra. Az utcai szociális munkások már napok óta nem látták, ezért egyik este arra vitt az útjuk. Nem volt „otthon”. Zsófi egy konzervet hagyott a dobozokból, kopott plédekből és foszladozó paplanból vetett „ágyán”. — Aggódom, érte — mondta csendesen.

Délután négykor nulla fokot mutatott a város központjában a digitális kijelző. Enyhe este ígérkezett, jó esély az utcán élő és szabad ég alatt alvó hajléktalanoknak egy nyugodtabb éjszakára és biztosabb reggeli felébredésre.

A szolnoki Humán Szolgáltató Központ két utcai szociális munkása ez idő tájt kezdte meg szokott esti portyáját, konzervek, némi kenyér és tea, no meg együttérző, jó szavak „társaságában”. Megszokott már, jól berögződött az útvonal, és a hajléktalanok is pontosan tudják, hol, mikor találkozhatnak a két fiatal segítővel és a sárga szolgálati Fiat Pandával.

Szerda este a Piroskai úti garázssoron kezdődött a kör. Több helyiséget is hajléktalanok bérelnek errefelé, a negyvenesnek látszó, egykori állami gondozott Marika például már hat éve él itt. Havonta tízezer a bérleti díj, párezer az áramszámla, tehát ha munka van, megfizethető— Megint dolgozom! — büszkélkedett el látogatóinak. — A káháténál — tette hozzá, s kiderült: a Munkalehetőség a Jövőért Nonprofit Kht.-t rejti a rövid betűszó, ahol közcélú foglalkoztatott lett Marika. A bérelt garázsban vaskályha adja a meleget, és a társ helyett társul fogadott kutya gondoskodik a biztonságról.

Az Eötvös téri park az egyik központi gyülekező hely élelmiszerosztások idején. Erre folytatódott az esti körút. Két-háromfős csapatokban szivárogtak elő a hajléktalanok a szélrózsa minden irányából, és halk, töredezett beszélgetéssel állták körül az autót. A néhány hangosabb részegre a többiek ügyeltek, nehogy balhé legyen. Rendben ment minden.

— Pacal, töltöttkáposzta, csilisbab, babgulyás, lencsefőzelék hússal vagy kolbásszal — sorolta Kriston Zsófia szociális munkás a konzervválasztékot, miközben felnyitotta a csomagtartót.

Zsófi 2004-ben kezdett az utcán dolgozni, s azt állítja, szereti ezt a munkát, az egész közeget. — Mert nagyon sok szeretetet kap vissza az ember — magyarázta, látva a mondatára válaszoló hitetlenkedést. Példák, gesztusok sora bizonyította szerda este is a szavai igazát: egy szégyenlősen ajándékozott túrórudi, egy futó, alig érintő simogatás, egy virág, egy barátságosra vett köszönés, egy-egy kedveskedő kérdés: hogy van Zsófika?

— Én a pedagógusi pályát hagytam ott ezért a munkáért — mondta a csapat másik tagja, Varga Dudás Ágnes. — A sok visszakapott szeretetnek, meg a napi apró részsikereknek köszönhetően, és komolyan mondom, egy pillanatra sem bántam meg azóta, hogy ide jöttem.
A vasútállomás a másik biztos pont a hajléktalanok számára, a hétfő és szerda estéken. És nemcsak a konzerv, meg a két-három szelet kenyér miatt. Ilyenkor szót lehet az ügyes-bajos dolgokról is váltani, nyugdíjról, levelekről, segélyekről, orvosi ellátásról, a fagyásnak indult lábujjak sorsáról, egy-egy régebben nem látott hajléktalantársról, fontos és lényegtelenebb semmiségekről. Van, aki a konzervet se kéri, „csak” beszélgetni jön.

Laci virággal a kézben, kissé távolabb álldogált. Ezzel is jelezte: ő már nem hajléktalan, nem tartozik ide, vele megtörtént a csoda. Csak állt, várta, hogy elfogyjanak a sorállók, és beszélgethessen egy kicsit a segítőkkel. Virágot hozott. Áginak, köszönetképpen, amiért segített neki talpra állni, amiért kikerülhetett innen, s újra állandó, rendes munkája, bérelt lakása van.

Lassan zárult az esti kör. Nyolc körül a belvárosi nagy kijelző még mindig csak minusz egy fokot mutatott. Enyhe éjszaka ígérkezett, az utcán élők nagy könnyebbségére.

Tavaly újra nőtt a hajléktalanok tábora

2004 óta, egészen tavalyig, egyfolytában arról számolhatott be Szolnok humán szolgáltató intézménye, hogy kis mértékben, de folyamatosan csökken évről-évre a városban regisztrált hajléktalanok száma. A folyamat 2009-ben megfordult, és a gazdasági válság érezhető hatásaként mintegy 15 százalékkal nőtt a társadalomból végletesen kicsúszó, egzisztenciájukat veszítő, utcára kerültek tábora. A szociális munkások azt mondják: növekszik sajnos a fiatalok aránya is, és egyre több az állami gondozásból egyenesen az utcára kerülő kliensük.    

szoljon.hu