A tavaszi országgyűlési választásokon elindul és valamennyi választási körzetben állít képviselőjelöltet a Civil Mozgalom, az az új párt, amelynek vezetője a népszavazási kezdeményezéséről ismertté vált Seres Mária. A mozgalom keddi tájékoztatóján bejelentette: elkészült választási programjuk, ezt azonban csak széles társadalmi vita után zárják le.A tavaszi országgyűlési választáson a Civil Mozgalom (CM) valamennyi körzetben állít képviselőjelöltet, jelenleg a jelöltek véglegesítése folyik, akik között kiugróan magas a nők aránya - derült ki a tájékoztatón. A CM legfőbb célja a politikával nem közvetlenül foglalkozó, abból kiszorult magyar állampolgárok képviselete, a politikai hatalom civil kontrolljának erősítése.

A CM választási programját csaknem 500 társadalmi szervezet javaslatai alapján állították össze. A programalkotók szinte az ország összes megyéjét képviselik, van köztük közgazdász, bölcsész, de raktáros, rendőr és munkanélküli is.

FH