Birgit Fischer megnyerte az egyest, kiszállt a hajóból, fújt egyet, majd fél óra múlva párosban is első lett – emlékezett vissza az interjúban az egykori NDK sportolóira jellemző hihetetlen teljesítményekre Kőbán Rita. Olimpiai bajnokunk a magyarázattla esm maradt adós: az ATV NévShowr című műsorában: „Kamillatea, teljes kiőrlésű kenyér, jó minőségű szalámik, kitűnő laboratóriumok” segítették a kelet-német versenyzők munkáját – mondta Kőbán, ám ezt már eddig is tudhattuk.
Az azonban döbbenetesen hangzott, amit ezek után állított Kőbán: az NDK sportolónőit a nagy versenyek előtt három hónappal teherbe ejtették, mert a terhesség korai szakaszában természetes módon is fokozódik a szervezet teljesítménye.
A verseny után vagy elvetették a győzelemért fogantatott gyerekeket, vagy megszülték – mondta az olimpiai bajnok magyar kajakos.

