Munkahelyteremtésre fordítja a kormány az állami vezetők idei prémiumának felét. Jövőre pedig az egész összeget e célra költik, összesen több mint kétmilliárd forintot.

Az elvonás 250 állami cég 450 vezetőjét érint, de tíz százalékkal kevesebb lesz a felügyelőbizottsági és igazgatótanácsi tagok tiszteletdíja is. Az ebből befolyó bevétel idén nettó 6-700 millió, jövőre pedig 1,5 milliárd forint lesz. Ebből az összegből 600 embernek szeretnének munkahelyet teremteni. Az Fidesz a felére csökkentené az állami vezetők bérét.