Bős-Nagymaros: a mai napig isszuk a levét + videó

 

A bős-nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás és mozgalom meghatározó mozzanatát jelentette a rendszerváltásnak, hiszen a húsz évvel ezelőtti több tízezres tüntetés a legnagyobb tömeges megmozdulás volt a Parlament előtt 1956 óta - mondta Ripp Zoltán történész, A.Z. Ábra új, csütörtökönként jelentkező, a rendszerváltás húsz éve történt eseményeit felelevenítő sorozatának állandó vendége. A korszak szakértője szerint ma is viták tárgya, hogy a rendszerváltás lezárult-e, és ha igen, mikor.

Ripp úgy látja, történelmi értelemben rendszerváltásnak az 1987-1990 közötti időszak tekinthető, amikor végbement a politikai átalakulás a pártállami rendszerből a parlamenti demokráciába.

A műsorban megszólalt Kovács György, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium titkára, a Bős-Nagymaros tárcaközi bizottság vezetője is, aki szerint lassan, de eredményesen folynak a megbeszélések a pozsonyi kabinettel a vitás kérdésekről. A szakmai főtanácsadó bízik benne, hogy belátható időn belül megállapodás születik a Duna rehabilitációjáról és a folyóvíz megosztásáról. A.Z. Ábra megszólaltatta az évtizedeken átnyúló történet főszereplőit, köztük a Duna Kör egykori képviselőjét és Nemcsók Jánost is, aki a Horn-kormány idején eljárt az ügyben.