Az önkormányzat több mint hat milliárd forintért adta el a területeket és az ingatlanokat. A beruházó pedig több tízmilliárdos fejlesztéseket ígér. Az elképzelések futurisztikusak. Az adás-vétel pedig végre pontot tett a csaknem 20 éve üres magasház kálváriájának végére.

A pécsi toronyház egyelőre lepusztult és romos. A tervek szerint azonban ilyen futurisztikus felhőkarcoló lesz belőle. Több milliárdot költenek rá.

Kovács Bence János Grupo Milton elnöke elmondta: „Egy élni és dolgozni épületegyüttes lesz, ahol alul mindenfajta szolgáltatást megtalálnak majd, felül pedig luxus, vagy nem is luxus, de igényes kialakított loft lakások lesznek, ahol a munkavégzés is és az életvitel is folyhat majd.”

Több tíz milliárd forintért a volt A/1-es laktanyából szolgáltató övezet, a Munkácsy utcai rendelőből pedig négycsillagos szálloda lesz. De lesz új lakó és kereskedelmi központ, és olcsó szobaárakkal működő szálloda komplexum is a pécs- pogányi reptér közelében.

A befektető az előkészületekre már 680 millió forintot költött. Ezért bíznak benne, hogy a tervek meg is valósulnak. Várhatóan 2010-re, amikor Pécs Európa Kulturális Főváros lesz már be is költözhetnek az új lakók a magasházba.