Egyénenként különböző ki mikor gazdagodott meg, de az tény, hogy 2006-ról 2007-re vízválasztó volt, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szakonyi Péter. A száz leggazdagabb magyart listázó kiadvány szerkesztője szerint ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy ebben az időszakban keresték meg a vagyonukat, inkább arról van szó, hogy ekkor váltak láthatóvá a pénzek. Például az ingatlan-beruházással foglalkozó, 2007-ben 40 milliárddal gyarapodó Demján Sándor zászlóshajó cégét, a Trigánit Zrt. akkor mérte fel egy könyvvizsgáló cég.
Ami pedig az adóhatóságot illeti, Szakonyi szerint az APEH nem lapozgatja kéjjel a könyvet, ugyanis tiszta vagyonokról van szó, mindenki fizeti az állami sarcokat. A világgazdaság főmunkatársa szerint egyébként többen is mondták, hogy „milyen hülyék, hogy itt, azaz Magyarországon adóznak”, és többen azon törik a fejüket, miszerint Svájcba telepítik át vállalkozásaikat. Ahol egyrészt csekélyebb az adóterhelés, másrészt a nagyvállalkozók megbeszélhetik az Alpesi ország adóhatóságával, hogy mennyit is fizessenek be a svájci költségvetésbe.
Két magyar amúgy méltán rákerülhetne az amerikai Forbes-magazin hasonló összeállításába, ahol egymilliárd dollár a minimum, Csányi Sándor OTP-vezér, illetve Demján Sándor vagyona ugyanis könnyedén átviszi ezt a lécet.