A munkálatok során több lakásban kár keletkezett, egy család máig kompenzációért harcol. Az V. kerület egy furcsa adásvételi szerződéssel próbálta legitimálni a helyzetet utólag.
Az ügyet bemutató Hírszerző portál úgy tudja, hogy az építtető Veres Lajos ügyvéd, piliscsabai fideszes önkormányzati képviselő cége. Egyébként a tulajdoni lap szerint az újonnan kialakított ingatlanok már Veres Lajos cégének tulajdonát képezték.
Kerestük Veres Lajost is, de egész nap elérhetetlennek bizonyult. A 6. emeleten lévő 6 lakásból 4-et elbontott, és beépített. Az egyik lakás ezek közül egy biztosan önkormányzati tulajdonú volt. Az építtető építési jogosultságának meglétét azonban a lakások, valamint a lakások feletti légtér vonatkozásában a hatóság nem vizsgálta, így a kerületi MSZP frakció az ügy kivizsgálását sürgeti.
Egyébiránt végül 2006. október 25-i keltezéssel, Rogán Antal polgármester aláírásával született egy adásvételi szerződés az önkormányzat és Veres cége (az Íródeák Bt.) között a lakások utólagos adásvételéről.
A kerületi önkormányzatnak közleménye szerint az eladást előkészítő és az építési engedély kiadó osztályvezetők már nem dolgoznak a hivatalban, az ingatlan eladásáról pedig még a Steiner Pál vezette testület bizottsága döntött, méghozzá 18 nappal a választások előtt.

