Az unió jogosulatlan igénylés miatt mintegy 10 milliárd forintos büntetést szabott ki Magyarországra. Font Sándor, a Fidesz szakpolitikusa az ATV Reggeli Jam című műsorában elmondta: úgy tudja, hogy a minisztérium ezt a gazdákkal akarja visszafizetetni, ezért 19 ezer gazdához küldenek levelet, ami azért különös, mert az állam által nyújtott adatok alapján, ellenőrzést követően igényelhették a gazdák uniós támogatást.

„Ez a kormány hibája, mert az unió azt a légifelvételes rendszert nem tudja elfogadni, amit az agrártárca működtet” - fejtette ki Font Sándor, aki bemutatott egy olyan bizalmas, belső levelet, amely - legalábbis szerinte - az állam magyarázkodási sémáját tartalmazza. A politikus szerint ez a levél azt bizonyítja, hogy az illetékesek rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe akarják hozni a gazdálkodókat.