Két községet is elzárt az árvíz Borsodban. Tornabarakony és Tornaszentandrás nem közelíthető meg személyautóval a Bódva áradása miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Sajó áradása miatt pedig több út egy-egy szakasza járhatatlan.
Az Ipoly viszont 50 centimétert apadt. Így Ipolytarnócon visszaköltözhetett házába az a 37 lakó, akiket szombaton az áradás miatt evakuáltak. Szakemberek szerint azonban az áradás mellett a belvíz is fenyeget.
A Felső-Tiszán is árhullám vonul le, de itt csak elsőfokú a készültség. A hideg miatt várhatóan néhány nap alatt levonul az árhullám. Bár a folyók apadnak, még mindig közel 250 kilométernyi szakaszon tart az árvízi védekezés.
A jelenlegi árhullámok után újabbak kialakulását valószínűsítik a Tiszán és mellékfolyóin a hidrológiai és hidrometeorológiai előrejelzések, amelyeket az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) tett közzé honlapján vasárnap.
Az elmúlt 24 órában a folyók vízgyűjtőterületein nem hullott számottevő csapadék, átmeneti szünet után a hét közepétől azonban ismét csapadékos időre számíthatunk.
Egy nyugat-európai ciklon előoldalán több hullámban nedves és enyhe levegő érkezik, s szerdától a hétvégéig többfelé és több alkalommal várható eső, zápor.
Az előrejelzések szerint szerdán és csütörtökön a lehulló csapadék mennyisége területi átlagban több vízgyűjtőn meghaladhatja a 10 millimétert is, ugyanakkor még vasárnap és hétfőn a Keleti-Kárpátokban, a Felső-Tisza vízgyűjtőin 5-15 milliméternyi csapadékra, főleg hóra számítanak.
A hét közepére a meteorológiai előrejelzések 2-3 napos jelentős enyhülést és számottevő csapadékot ígérnek, az ebben az időszakban lehulló csapadék minden bizonnyal eső lesz.
A vasárnapi és hétfői havazásokból származó 5-15 centiméternyi hótakaró olvadása miatt viszont újabb - a jelenlegihez hasonló méretű - árhullámok indulhatnak el a Tiszán és mellékfolyóin.
atv.hu / MTI

