Elfogták azt a 46 éves hajléktalant, aki nyár óta valósággal megkeserítette a Dunaalmáson hétvégi házzal rendelkezők életét. A férfi kilenc balhét ismert el a kihallgatása során – tudatja a kemma.hu.
A tatabányai férfi nyáron tette át székhelyét Dunaalmásra. Mindig más és más házban húzta meg magát. Addig maradt egy helyen, míg volt mit ennie és innia. Miután megérezte a lebukás veszélyét, Dunaszentmiklósra „költözött”, ahol több hétvégi házban is apróbb nyomokat hagyott, majd visszatért Dunaalmásra.
Fantomként mozgott, jelenlétét a kisházak tulajdonosai is megelégelték. Minden idegent megfigyeltek és az odatévedt autók rendszámát is felírták, de így sem jártak eredménnyel.
A betörések felderítésével a Tatai Rendőrkapitányság egyik nyomozóját, Drescher László rendőr főtörzsőrmestert bízták meg, mondta el Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Lebukásához az vezetett, hogy az egyik háztulajdonos, szokásától eltérően, hétköznap is kilátogatott a kertbe. A gyanúsított épp „otthon” volt, mikor meghallotta, valaki kinyitja a kertkaput.
Elmenekült, de egy ottfelejtett vonatjegy miatt mégis a nyomára bukkantak: a vasúti dolgozók és a kalauz részletes személyleírást adtak a férfiról és időközben az ujjlenyomatok eredménye is megérkezett. Mindebből már azonosítani lehetett a gyanúsítottat, akit pénteken vettek őrizetbe.
atv.hu / kemma.hu

