3 milliárd forint van elkülönítve arra az esetre, ha az újtípusú influenza miatt plusz forrásokra lenne szüksége az egészségügyi intézményeknek – nyilatkozta Kökény Mihály.

Az MSZP szakpolitikusa szerint a kórházvezetők elégedetlensége érthetetlen azzal kapcsolatban, hogy a kormány január első napjaiban utalja át a hatmilliárd forintot az intézményeknek. Kökény Mihály szerint az igazgatóknak számolniuk kellene az átfutási idővel is. Szabad utat adott a kormány szerdán a jogszabály-módosításnak, így decemberben átutalják a hatmilliárd forintot a kórházaknak.

Az intézményeknél meglévő pénzügyi feszültségek legkorábban januárban megoldódhatnak. Megvan a forrása az egészségügyieknek februárban és márciusban járó 49-49 ezer forintos bérkiegészítésnek is. A közalkalmazotti sztrájkbizottság és a kormány közti megállapodás értelmében a 340 ezer forint bruttó jövedelemhatár alatt kereső közalkalmazottak februárban és márciusban 49-49 ezer forintos juttatást kapnak.

atv.hu