Mintegy száz millió forinttal többe kerül a közétkeztetés a XVII. kerületi önkormányzatnak, mert a drágább ajánlatot tevő céget hozta ki győztesnek a közbeszerzési eljáráson - mondta Szabó Zoltán (MSZP) országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A képviselő elmondta, hogy a Riz Levente (Fidesz) vezette XVII. kerületi önkormányzat azt a céget bízta meg a közétkeztetés lebonyolításával, amely mintegy száz millió forinttal többért vállalta a munkát, mint a másik pályázó. A kerületben így korcsoporttól függően 16-22 ezer forinttal több térítési díjat fizetnek a szülők gyermekeik étkeztetéséért - fűzte hozzá a politikus.
Szabó Zoltán elmondta, hogy a közbeszerzési pályázaton vesztes cég a döntőbizottsághoz fordult, s a testület 1,5 millió forintos bírságot szabott ki az önkormányzatra. A kerület ezután érvénytelenítette a pályázatot, viszont meghosszabbította a szerződést a pályázat kiírása előtt alkalmazott céggel - magyarázta.
Az MSZP-s országgyűlési képviselő „a módszer elemeit” a következőkben foglalta össze: „Nyerészkedés a gyermekétkeztetésen, haverokkal lepacsizott közbeszerzések, a szülők pénztárcájának kifacsarása”.
atv.hu / MTI

