December 9-én és 10-én Magyarországra látogat Elie Wiesel Nobel-díjas író, antifasiszta békeaktivista. Leghíresebb könyve, a saját auschwitz-i történetét feldolgozó Éjszaka, és ő használta először mai értelemben a holokauszt kifejezést is.

Mint Köves Slomó rabbi elmondta, a Chabad-Lubavicsi zsidó mozgalom és az Egységes Magyarországi Izraelita Zsidó Hitközség (EMIH) meghívására Elie Wiesel először látogat hivatalosan Magyarországra. Az író egyébként az erdélyi Máramaros szigetén született, és 15 éves volt, amikor elhurcolták.

A 81 évesen is aktív békeharcos a parlamentben Kányádi Sándor erdélyi költővel közösen tart előadást, találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel, egyházi vezetőkkel, zsidó túlélőkkel, továbbá az EMIH konferenciája mellett a HETEK című hetilap közéleti klubjában is felszólal.

atv.hu