Hétfőn késő délután újabb emberek lettek rosszul Budapesten, az új bevásárlóközpontban. A gázmérgezettek számáról egyelőre nincs pontos adat, úgy tudni 2 és 5 között van azoknak száma, akik orvosi ellátásra szorulnak.
A tűzoltók ismét a helyszínen vannak, és újra mérik a szénmonoxid szintjét. Utoljára hétfő délelőtt kellett a mentőket hívni, akkor 5-en lettek rosszul, és hárman kerültek kórházba. A vasárnap bevitt 17 embert ma reggelre kiengedték.
A bevásárlóközpontot nem zárták le a vásárlók elől, pedig több órán keresztül tartott a vizsgálat.
„Szintet mértünk, de ez a szint meg sem közelítette a határértéket, így végül kiderült, nem is szénmonoxid mérgezés van, hanem egy kombinált gázmérgezés.” – mondta Molnár Péter, a Tűzoltóság szóvivője.
A gáz valószínűleg az autók kipufogójából szivárgott be az épületbe. A parkolóban működött rosszul a ventilátor, és a nyitott ajtókon keresztül a kipufogógáz beáramlott ide a bevásárló térbe”
Az élelmiszerüzlet dolgozói lettek rosszul tőle. Fejfájásra és erős hányingerre panaszkodtak. A felelősséget az üzemeltető is elismerte. A szakértői vélemények elkészülte után a rendőrségnek adják át az ügyet. Az eljárásnak azt ígérik egy hónapon belül lesz eredménye.
atv.hu

