Mától bárki megnézheti Leonardo „Hölgy hermelinnel” című festményét Budapesten, ugyanis megnyílt a „Botticellitől Tiziánóig” című tárlat a Szépművészeti Múzeumban.
A világon is egyedülálló reneszánsz válogatás mintegy 130 festményből áll, többek között Rafaello, Michalangelo Tiziano, Veronese és Tintoretto több alkotása is látható a Szépművészetiben. Ezeket a képeket együtt csak itt, Budapesten láthatják az érdeklődők
8 éve nem adták kölcsön
A kiállítás egyik legnehezebben megszerezhető darabja a „Hölgy hermelinnel”: A műremeket 8 éve nem adták kölcsön, és 10 évig még nem is fogják.
Hiller István a világ egyik legizgalmasabb kiállításának nevezte a tárlatot, mely szerinte a reneszánsz legjavát tárja a látogatók elé: - A képek a termek között érezzék azt az ívet, hangulatot, melyre a XXI. századnak éppúgy szüksége van, mint volt annak idején a reneszánsz kezdetekor – mondta a kulturális miniszter.
De nemcsak művészi értelemben egyedülálló ez a kiállítás: a biztosítási értékét tekintve is kiemelkedik a Szépművészeti eddigi tárlatai közül. A valaha volt legnagyobb biztosítási értékkel rendelkező tárlat ez, több mint 220 milliárd forintra biztosították – tájékoztatott Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. A tárlat február 14-éig látható.
50 gyűjteményből érkeztek a képek
Az ATV Jam Light című műsorában Tátrai Vilmos kurátor elmondta, hogy több mint 50 gyűjteményből hozták el a képeket, melyhez a szerencse is kellett, de rendkívül sokat dolgoztak emellett.
Az olaszországi képek többek között római, firenzei, bergamoi és velencei múzeumokból érkeztek, de van közöttük olyan is, ami egy püspöki palotából származik. A tengeren túlról New Yorkból, Washingtonból és Los Angelesből is érkeztek műremekek.

