Több, mint 1 milliárd forintot követel Újbuda önkormányzata a kerület két leglátogatottabb szórakozóhelyétől Budapesten. Szerintük ugyanis a tulajdonosok a megengedettnél jóval nagyobb területeket kerítettek el a közparkokból. A Népszava szerint az egyik szórakozóhely például az 1500 négyzetméter négyszeresét vette körbe kerítéssel.
A kerület jegyzője azt mondta: a végső összeget az önkormányzat jogi bizottsága alakíthatja ki a következő ülésén. Ám szerinte amíg megnyugtatóan nem rendeződik az ügy, aligha hosszabbítható meg a két szórakozóhely hamarosan lejáró szerződése.
Ha a jogi bizottság jóváhagyja, a kamatokkal együtt akár hárommilliárd forintra is emelkedhet a szórakozóhelyekkel szemben fennálló követelés. Az egyik diszkó tulajdonosa azonban híradónknak azt mondták: bíróságon támadják meg az önkormányzat követelését.

