Kökény Mihály szerint szervezési hiba történt, míg Rácz Jenő úgy látja, a megyei kórház is hibázott, amikor nem tudták fogadni a sérültet. „Elképzelhetetlen, hogy egy megyei kórház nem tudja fogadni a mentőhelikoptert. A sürgősségi ellátást 24 órában biztosítani kell, az év 365 napján. Ha nem alkalmas erre, akkor fejleszteni kell – erre uniós pénz is igényelhető – vagy be kell zárni a kórházat. Meg kell nézni, hogy a tatabányai kórház miért nem tudott fejleszteni?” – mondta Rácz Jenő, a Kórházszövetség elnöke.

Kökény Mihály úgy látja, hogy az adott esetben mentőszervezési hiba is történhetett, mivel a megkeresett kórházak többsége eleve nem volt felkészülve egy ilyen súlyos sérült fogadására. Az országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szerint ugyanakkor a kórházak érdekeltek abban, hogy képesek legyenek súlyos sérültek ellátására, mivel ehhez nagyobb összegű térítést kapnak.

A kórházfinanszírozásról Kökény Mihály elmondta: elkerülhetetlen az összevonás, és a munkamegosztás. A volt egészségügyi miniszter szerint a súlyponti kórházak köré kellene szervezni sok kisebb intézményt, amelyek így hatékonyabban tudnának működni.

atv.hu