36 ország képviselői vettek részt Budapesten a vasfüggöny lebontásának 20. évfordulós ünnepségén. A parlamenti emlékülésen Szili Katalin azt mondta, a rendszerváltozás a határnyitással megállíthatatlanná vált, és el kell ismerni azok érdemeit, akik a demokrácia érdekében cselekedtek. Az ünnepségre eljött - többek között - Heinz Fischer osztrák államfő is. A megemlékezőket levélben üdvözölte Barack Obama, amerikai elnök, valamint Hans-Dietrich Genscher, volt német külügyminiszter is. Bajnai Gordon kormányfő mindazokat méltatta, akik lehetővé tették a vasfüggöny lebontását, azt, hogy - szavaival - a „kis lyukból gyorsan nagy hasadás legyen”.
A köztársasági elnök péntek este Sopronpusztán emlékezett meg az 1989-es határnyitásról: - Remélem, ha ma felidézzük az akkor tapasztalt lelkesedést, segíthet abban, hogy a határon átvezető kis utakról eltűnjenek a behajtási akadályok, amelyek Schengen után valamilyen anakronisztikus módon, valamilyen félreértés miatt megjelentek – mondta Sólyom László.
A parlamentben tartott emlékülésen Szili Katalin azt mondta, jogos, hogy elismerjük mindazok érdemeit, akik az adott helyzetben a szabadság, a demokrácia érdekében cselekedtek: - Nekünk, magyaroknak, június 27. ilyen esemény volt. Jelezte, hogy a rendszerváltozás megindult folyamata visszafordíthatatlanná vált, annak nincs sem belső, sem külső gátja immár – fogalmazott a Házelnök.

