Az MSZP nem kíván érdemben változtatni a köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött GYES-törvényen – mondta Vidorné dr. Szabó Györgyi, az országgyűlés családügyi bizottságának elnöke.
Mint ismert, az MSZP-frakció néhány szakpolitikusa módosító javaslatot nyújtott be a jogszabályhoz, ám ezek csak gesztus értékű módosításokat és nem érdemi változtatást jelentenek – mondta Vidorné, aki szerint nem kívánnak változtatni a GYES három évről kettőre történő csökkentésén.

Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP szakpolitikusa szerint a változtatás „gesztusnak talán valami, de egyébként semmi”. Soltész szerint katasztrofális a bölcsődei ellátás, mivel a normatív ellátás sokkal többe kerül, mint amit jelenleg a 28.500 forintos GYES után kifizet az állam. „340 ezer forint megtakarítás áll szemben az ötszázezer forintos normatívával, amelyhez még legalább háromszázat hozzátesz az önkormányzat.” – állítja Soltész Miklós.

A képviselők egyetértettek abban, hogy a gyereklétszám csökkenését önmagában a GYES időtartama nem befolyásolja, eltért azonban a véleményük a tekintetben, milyen eszközökkel lehetne növelni az édesanyák foglalkoztatottságát és a gyerekek bölcsődei ellátást.