Egy hét alatt forintban mérve tegnap délutánig 11 százalékkal emelkedett a benzin tőzsdei ára, miközben a gázolaj piacán 9 százalákos drágulás volt megfigyelhető. A Portfolio.hu szerint ennek következtében a jövő héten ismét emelkedhetnek a hazai üzemanyagárak.

Az idei egyik legnagyobb emelést foganatosította a hazai üzemanyagárakban ezen a héten, de sajnos úgy tűnik, hogy az olajtársaság a következő héten újabb drágításra kényszerül majd. A múlt heti záró értékéhez képest péntek délutánig ugyanis 8.2 százalékkal emelkedett dollárban mérve a benzin ára, a gázolajé közben 6.1 százalékot kúszott felfelé.

A forint is gyengült kissé a hét folyamán (a dollárral szemben a múlt pénteki 200 helyett tegnap délután 205 körül járt a kurzus) ezért hazai fizetőeszközben mérve a benzin esetében 10.9 százalékos, a gázolaj esetében pedig 8.7 százalékos áremelkedés figyelhető meg a tőzsdei árakban.

Péntek délutánig május 1-hez viszonyítva, forintban mérve, a benzin tőzsdei jegyzésára már 32 százalékot, míg a gázolajé 19 százalékot emelkedett.

Az elmúlt egy év hektikus ármozgásai közepette a MOL árdöntései kevésbé kiszámíthatóak, mint korábban, így pontosan szinte lehetetlen előre jelezni, hogy mekkora lehet a hazai árváltozás hétfőn. A Portfolio.hu azonban úgy véli, hogy a tőzsdei kurzusok mozgásának tükrében az előttünk álló héten könnyen elképzelhető egy újabb 4-5 forintos emelés is a hazai üzemanyagárakban.

portfolio.hu