Az Országgyűlés elfogadta hétfőn a gyes, a gyed és a családi pótlék szabályainak módosításait. 3-ról 2 évre csökken a GYES, kivéve ha iker- vagy fogyatékkal élő gyermekekről van szó. A 24-ik hétig járó összeget viszont felemelik. A törvénymódosítás a 2010. április 30-a után született gyerekekre vonatkozik. Támogatással segítik a visszatérő anyák foglalkoztatását, és 12 milliárd forintot fordítanak bölcsőde- és óvodafejlesztésre. A családi pótlék felső korhatárát is csökkentik, 23-ról 20 évre. Az önkormányzatok pedig dönthetnek arról, hogy az összeg legfeljebb felét természetbeni formában nyújtják.
Európában általában a hazainál rövidebb ideig jár az anyasági támogatás. Sok helyen többletszabadsággal és pénzzel ösztönzik, hogy az apák is vegyenek részt a gyermeknevelésben. Több országban pedig olyan rendszer működik, hogy minél hosszabb ideig veszi igénybe valaki a családtámogatásokat, annál kevesebb juttatásra számíthat.
A szavazáson Baja Ferenc és Deák Istvánné szocialista képviselők nemmel voksoltak, a szintén MSZP-s Warvasovszky Tihamér pedig tartózkodott. Lengyel Zoltán és Gyenesei István független képviselők is tartózkodtak, az ugyancsak független Császár Antal pedig igennel voksolt. Közben Bajnai Gordon azt mondta az adómódosításokról, hogy tízből kilencen kevesebbet fognak adózni, és csak a felső tízezer fizet majd többet.
„A kormány a foglalkoztatást szeretné növelni a módosítással, Magyarországon ugyanis nemcsak az átlagos ráta alacsony, hanem különösen kevés a dolgozó, kisgyermekes anyukák száma is”- mondta a kormányfő. A Fidesz szerint viszont a kormány a jövőt veszélyezteti az átalakításokkal. „Ha a gazdasági növekedés beindul, ők a mostaninál jobban támogatnák a családokat” – mondta a párt frakcióvezetője. Navracsics Tibor szerint az átalakítás a családtámogatási rendszer megcsonkítása.
atv.hu

