A javulás azonban elsősorban a térség iráni kedvező hangulatnak köszönhető, és még rövid az időszak, hogy ezt tartós tendenciaként lehessen értékelni – mondta Kepecs Gábor, aki úgy véli, hogy középtávon Amerika fellendülése hozhatja meg az európai gazdaságok talpra állását. „Az Egyesült Államokban pumpálták a legtöbb pénzt a gazdaságba, ezért ott várható legkorábban a válság enyhülése. Kérdés, hogy ez a fellendülés mikor ér át Nyugat-Európába. Ha 2010 elejére megérkezik, abból a magyar gazdaság a jövő év második felében profitálhat. Az amerikai gazdaság sem stabil azonban, ezért egy „túlpörgés” esetén akár újabb, még mélyebb visszaesés is következhet – véli a régióigazgató.

A bizalomerősödés segíti a forint árfolyamát és az állampapírok iránti kereslet növelését is. Kepecs úgy véli, hogy lehetnek ingadozások az árfolyamban, de a forint egyensúlyi pozíciója hosszabb távon a 300-310 körüli szint alatt van. Az állampapírok értékesítésében pedig a bizalom még fontosabb szerepet játszik mint a kínált hozam, így Magyarország jobb megítélése a kamatok csökkentése mellett is erősítheti a keresletet – állítja a befektetési szakember.

Kepecs Gábor arra számít, hogy az IMF kedvező megítélése is segíteni fogja a magyar gazdaságot. Az Európai Uniótól érkező beruházási pénzek pedig keresletnövekedést jelentenek a hazai piacon, így a másodlagos hatásuk is jelentős.

atv.hu