A Fidesz szakpolitikusa szerint a 2006-2010-es ciklust „kibekkelte” a kormány. Összesen 27 milliárd forintot juttatott vissza a fűtéskorszerűsítésre, miközben a távfűtés messze a legpazarlóbb energiafelhasználási forma, háromszor annyiba kerül, mint a szintén drága gázfűtés.

László Tamás szerint az önkormányzati miniszter ígéretéből, amely szerint újabb tizenötmilliárd forint jut a panelprogramra a lakóközösségek, társasházak, lakásszövetkezetek legkorábban 2011-12-ben juthatnak pénzhez. Eddig is irreálisan hosszú volt a pályázatok elbírálási ideje – mondta a szakpolitikus, aki szerint ebben közrejátszanak a különböző lobbiérdekek, például a műanyagablak-lobbi szempontjai. A 2006-ban indult pályázat volt az utolsó, amelyet lezártak, a rá következő évben pedig – amikor 50 százalékkal növekedtek a távhődíjak – ki sem írtak pályázatot. A 2008 januárjában kiírt pályázatok elbírálása pedig még folyik, és azt ígérik, hogy a hátralévőket még ebben a félévben lezárják – tette hozzá László Tamás.

atv.hu