Aki most viszonylag olcsón vesz ingatlant, néhány éven belül jelentős haszonra tehet szert. Sokan megpróbálják még kihasználni az ún. szocpolt, amit júliustól ebben a formájában felfüggesztenek. Azoknak pedig, akik a már meglévő hitelüket törlesztik, a bankok több könnyítést is kínálnak.

Az elmúlt 8 évben az állam csaknem 1500 milliárd forintot költött szocpolra, de nem ellenőrizték az igénylők jogosultságát. A videóban bemutatott a grafikán azt láthatják, hogyan alakult a lakáshitelek összege az elmúlt években. Az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentése szerint az szocpol összegének növekedése és az újlakás-vásárlás számának változása között nincs összefüggés, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy több lakást adtak el a szocpolnak köszönhetően.

A szakértők szerint most még sokan próbálják kihasználni a lakástámogatást, és most meg is éri lakást venni. Beák Attila ingatlanszakértő szerint aki most vett, vesz meg egy viszonylag olcsón lakást, az a közeljövőben valószínűleg néhány éven belül többet fog nyerni rajta.