Csepeli Lajos, a Coop Szolnok Zrt. vezérigazgatója ennek kapcsán az ATV Reggeli Jam című műsorában elmondta, példátlan volt, ahogyan Magyarország a rendszerváltás után megnyitotta kapuit a multinacionális kereskedelem előtt.
– Mára a gazdaságpolitika is észrevette, hogy ennek komoly visszahatása van a hazai termelésre – fogalmazott a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a hazai termelés helyzetbe hozása több adóbevételt, és több munkahelyet eredményez, és ez utóbbiból a kereskedők is profitálnak.
Mint mondta, ez nem jelenti azt, hogy az árak növekedni fognak, hiszen a kínálati piac ezt jól szabályozza. Csepeli Lajos megjegyezte, a válságkezelésben nem a gazdaságélénkítő csomagokat tartanák a legfontosabbnak, hanem az állami és az önkormányzati bürokrácia csökkentését.
atv.hu

