Ahhoz, hogy a válságot kezelni tudja az ország, a költségvetést kell először rendbe rakni. Márpedig ez megszorítások nélkül nem fog menni, a megszorítások viszont társadalmi feszültségeket generálnak – prognosztizálta az ATV Reggeli Jam című műsorában Kupa Mihály egykori pénzügyminiszter.
Szerinte kérdéses, hogy adócsökkentésre, komoly gazdaságélénkítésre lesz-e egyáltalán mozgástere a kormánynak, vagy csak az adórendszer átalakítására lesz lehetőség.
Szerinte a jövő alapja ebben a helyzetben is a család és az oktatás lehetne, és ezt a megszorító intézkedéseknél figyelembe kellene venni. – Most hidegvágóval nekimennek minden területnek és lenyírnak dolgokat. Meglátjuk, mi lesz ennek az eredménye – fogalmazott.
A közgazdász szerint elkerülhetetlen, hogy a tőke javára történjen átcsoportosítás, mert a gazdaság nem tudja megtermelni az ország működéséhez szükséges összegeket. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az évi 1000-1500 milliárd forint összegűre becsült állami és önkormányzati korrupció elleni küzdelemmel is lehetne javítani a költségvetés helyzetén, ha politikai szinten javulna a morál.
Kupa Mihály szerint újabb IMF-hitelre lesz szüksége az országnak. Ezeket a kölcsönöket pedig 3-5 év alatt tudjuk visszafizetni.
atv.hu

