A kisportolt testű, 34 éves fiatalember amúgy fejlesztőmérnök egy multinacionális vállalatnál. Otthon él a szüleivel, még nem gondol a családalapításra. Egyébként sem ér rá foglalkozni vele, hiszen sokszor 12 órát dolgozik naponta, a szakmai kihívások erősen lekötik, nem vágyik más életfeladatokra. Örök kamasz: melózik, bulizik, és megelégszik az átmeneti kapcsolatokkal.
Zoltán esete nem egyedi: a harmincas korosztálynak már a negyede egyedülálló, és arányuk egyre nő. A felnőttkorba érő fiatalok ma egyre kevésbé jutnak el a házasságkötésig, családalapításig: továbbra is otthon laknak a szüleikkel, és folytatják addigi jól megszokott életüket. Bár életkoruk alapján felnőttkorba léptek, lelkükben kamaszok maradtak. E jelenséget utóserdülőkornak vagy Pán Péter-szindrómának szokták hívni, az elnevezés arra az örök gyerekre utal, aki nem akar felnőni, nem akar elköteleződni, másokért felelősséget vállalni.
Az én-azonosságunk kialakítása életre szóló feladat. Az életszakaszoknak (gyermekkor, serdülőkor, felnőttkor) megvannak a jellemző kihívásai, melyek sokszor krízis formájában jelentkeznek. Ha egyes problémákat sikerrel leküzdöttünk, akkor léphetünk át a következő életszakaszba, fokozatos tehát a terhelés. Serdülőkorban ilyen kihívás a szülőkről, családról való leválás, és az önálló identitás kialakítása. Ez a folyamat a hozott értékek megkérdőjelezésével kezdődik, majd az újak keresésével párhuzamosan a régiek belsővé válásával folytatódik. Sok szülő megijed, amikor a kamasz gyermeke „fellázad”, és mérlegre teszi a szülei értékrendjét.
A serdülő néha keresetlen stílusban szembesíti szüleit gyengeségeivel, azzal, hogy miközben vizet prédikálnak, bort isznak. Ez gyakran sokkolja a felnőtteket, de ha elfogadják a kritikát, és őszintén megbeszélik gyermekükkel mind a stílusbeli, mind a tartalmi problémákat, az saját fejlődésüket is tovább lendítheti. Kamasz gyerekekkel gyakori vita tárgya a rendetlenség és az idő, hogy mikor érjen haza. Ha a szülők kilépnek a „megmondtam, punktum” hozzáállásból, és megmutatják, hogyan lehet úgy megegyezésre jutni, hogy mind a szülő, mind a gyerek szempontja érvényesüljön, jó készségeket alakíthatnak ki arra az esetre, amikor például a főnökkel kell megtárgyalni a fizetséget, vagy megkötni az üzletet.
Így például meg lehet egyezni abban, hogy a kamasz mennyire lehet rendetlen a saját szobájában, amint azonban onnan kilép, köteles betartani a közösen elfogadott rendet. Természetesen kívánatos, hogy a szülő is ehhez tartsa magát, hiszen a cél az, hogy a gyerek minél életképesebb, önállóbb személyiséggé váljon.
A teljes cikk a Hetek című hetilapban olvasható.
