Szállodákban, éttermekben, utazáshoz, több ezer helyen lehet üdülési csekkel fizetni. Idén és jövőre még biztos. Utána viszont már a csekk átalakul rekreációs kártyává. És megváltozik a Nemzeti Üdülési Alapítvány felépítése is. Egy nemrég elfogadott törvény értelmében ugyanis a szervezetet úgy alakítják át, hogy az állam többségi tulajdonos lesz, míg az alapítványt létrehozó szakszervezetek kisebbségi tulajdonba kerülnek.
Hat szakszervezet szerint emiatt nemcsak jogaik csorbulnak, hanem alkotmánysértő is a törvényt. Emiatt azzal fordultak Schmitt Pál államfőhöz, hogy kérjen alkotmányos normakontrollt.
„Az állami tulajdont a magántulajdonnal szemben ilyen esetben nem helyezhetik előnybe, és ezt az alkotmánybíróság állásfoglalásban le is írta” – érvelt Hernádvölgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke.
A kormány egyébként három hete fogadta el az Üdülési Alapítvány átalakításáról szóló törvényt, mint mondják azért, hogy hatékonyabb legyen a csekk felhasználása.
„Azért kell átalakítani, hogy azok is nyaraláshoz, pihenéshez jussanak, akik eddig nem tudták megtenni, még több ember jusson hozzá” – mondta Nagy Anna kormányszóvivő.
Szerettük volna megtudni, hogy a köztársasági elnök foglalkozik-e a szakszervezetek kérésével, de a Köztársasági elnöki Hivatal nem reagált megkeresésünkre.

